Andorozoo
Kazuárok a dombházban
A sisakos kazárok Ausztráliában őshonos állatok. A budapesti állatkertben kettő példány él a dombházban akiknek a nevük, Stella és Köpsi. Kedvenc ételük a zöldségek illetve a gyümölcsök. Három fajta kazuár létezik, a narancsnyakú, a Bennet-kazuár és a Budapesten is élő sisakos kazuár. Budapesten a két állat külön él elkerülve a kisebb verekedést
Újszülöttek 2021-ben
2021-ben is nagyon sok kölyök és fióka látott napvilágot, például Samu a kiselefánt, Rezső a tapírgyerek, a perzsa leopárdkölykök, a zebracsikó, a vöröspanda kölyök és még sok más. De nem csak születtek, hanem érkeztek is állatok, például Eugene az aligátor, Szása a szibériai tigris vagy Hugi a barnamedve is. A budapesti állatkert az év minden…
Indigo négy éves lett
2017 november 23-án megszületett az ötödik budapesti gorilla kölyök. Eltelt négy év és Indigo sokat nőtt, de még mindig csintalan és játékos maradt. Ilyenkor volt az is, hogy csak a megadott időn belül lehetett a gorilla családot látni, hiszen sokan vakuval fotózták le Indigot. Anyukája N’younda és apukája Golo gondosan nevelték, nevelik a gorilla gyereket.…
A Holnemvolt Park
A Holnemvolt Parkban található a majorság, a cápasuli, a Holnemvolt vár, ahol egy hatalmas játszópark található a gyereknek. Illetve a földimalacok kintikifutója is itt található. Itt él az állatkert egyetlen szarvasmarhája Bimbó, ki rackajuhokkal éli az életét. Nem sokkal messzebb lehet látni a hucul lovakat és Dont a törpeszamarat. Nem sokkal arrébb a minnesotai törpesertések…
Karantén az állatkertben
Ha valaki mostanában megemlíti a karantént, akkor mindenkinek a covid jut az eszébe. Az állatkertben a karantén egy elkülönítő a beteg vagy az olyan állatoknak akiknek kifutójuk építés alatt van. Ez történt nem régiben a tarajos sül családdal is, hogy kiásták magukat a kifutóból és a karanténba kerültek. Ugyanúgy karanténba került az a szervál, akit…
Amir és Arya lett a leopárdkölykök neve
Csütörtökön lezárult a szavazás, aminek az eredménye az lett, hogy Amir és Arya lett a leopárdkölykök neve. Csaknem 10000 szavazat jött. Amirra 5200 szavazat jött a 10000-ből, Aryara pedig 5300. Most már a kölykök egyre többet vannak kint a kifutón, de még az anyukájuk mellett maradnak. A kölykök már megkapták a második oltásukat is, először…
Leopárd kölykök Budapesten
Két leopárd látott napvilágot a budapesti állatkertben. A két párduc kölyökből egyik fiúnak a másik pedig lánynak bizonyult. A két kölyök csütörtökön mutatkoztak be és már a nevükre is lehet szavazni az állatkert honlapján. A fiú nevek, Aziz, Amir és Azad, a lány nevek közül pedig Arya, az Azra és az Azara lett előre kizsűrizve.…
Zaki lett a zebracsikó neve
Zaki lett az öthetes zebracsikó neve. Úgy ahogy általában most is szavazással dőlt el, hogy milyen nevet kapjon jelen esteben a kis zebra. Az állatkert ezt a megoldást választotta Samunál, Móricnál és az órisvidrakölyköknél is. Csaknem 10000 szavazat jött és 66 százalékuk a Zaki névre szavazott, ami egy perzsa eredetű név. Aminek a jelentése, tiszta…
Basil utazik
Nem régiben Basil a hím oroszlán Prágába utazott. Erre azért volt szükség, hogy a Prágában élő nőstény oroszlánok szaporodni tudjanak. Basil Budapesten hétszeres apuka volt. Egy ilyen nagy és veszélyes állatnál a szállítást csak altatással lehet megoldani, ezúttal is erre volt szükség. A prágai állatkert jó viszonyt ápol a budapestivel, több állat volt aki onnan…
Az új aligátor Eugene
Eugene az október hatodikán érkezett hím aligátor. Eugene szállítása nem volt egyszerű mivel, hogy négy méter hosszú és 155 kilót nyom. A nagyközönség először pénteken láthatta, amikor is a Halloween volt. Eugenet a berlini állatkertből hozták, ő ott egyedül élt és ezért is hozták Budapestre, de a legfőbb ok az, hogy az ottani aligátor házat…
Zebracsikó született
Zebracsikó született Budapesten, a jövevény múlthét hétfőn jött a világra. A zebracsikó csődörnek bizonyult. A Romy nevű kancától származik a kis csikó. A nagyközönség szombaton láthatta, de mostanra már egyre többet jönnek ki. Az ifjú csődör persze még csak az anyukájával merészkedik elő. A budapesti állatkert körülbelül 140 éve foglalkozik zebrákkal.
Indigo a vicces gorilla lány
Indigo a 2017 decemberében született gorilla hölgy nagyon szereti idegesíteni a többi nőstényt. Nagyon vicces látni, hogy játszik a dobozával vagy mászik a köteleken. Indigo N’younda gyermekeként született, apukája Golo, aki 41 éves. A gorilla család 5 tagból áll, Indigo, Liesel, N’younda, Iringa és Golo. A budapesti állatkert 1989-óta foglalkozik gorillákkal.
Magyarország állatkertjei 2. rész Fővárosi Állat és Növénykert
A budapesti állatkert a legnagyobb területen helyezkedik el és a legtöbb fajta állatnak ad otthont, szám szerint kb. 9000 egyed és 11000 faj. A budapesti állatkert a 30.-nak épült a világon, méghozzá 1866-ban. Az állatkert első igazgatója Xantus János volt. A budapesti állatkert a város szívében helyezkedik el és az állatkert területe, körülbelül 19 hektár.
Szása az új hím tigris
Párt kapott Niva a 18 éves nőstény tigris. Szása Veszprémből érkezett, a volt gondozói elkísérték a 12 éves tigrist Budapestre. Szását gondozók nevelték fel, ezért nagyon barátságos és nyugodt.Először csak rácson át ismerkedett, de szerencsére egyenlőre jól elfogadják egymást. Szásának meg volt a lehetősége, hogy melyik kifutó részt választja. Reméljük minél hamarabb láthatjuk Nivát és…
Magyarországi állatkertek 1. rész győri állatkert
A Xantus János állatkert Győr külvárosában található. Ennek az állatkertnek is az a célja, mint a legtöbb másiknak, hogy a veszélyeztetett fajokon segítsen. A győri állatkertben nagyon sok albínó faj található, például oroszlán, tigris, kenguru és tigrispiton is. Valamint Győrben található Magyarország legmodernebb és legnagyobb elefánt centruma.
Az elefánttesók
Samu az április 24-én született elefánt bika és a majdnem 4 éves nagy tesója, porfürdőzni, pancsolni és labdázni is szoktak nap mint nap. Arun óvatosabb mivel ő a nagyobb és vigyáz a kis Samura. Assamot az elefánt bikát egyenlőre még nem engedik össze a többiekkel, mivel nehogy baja essen Samunak.
Bonifác lett a vörös panda kisfiú neve
A közönség segítségével eldőlt, hogy a nem régiben született vörös panda bébi neve Bonifác lett. Több mint 27000 szavazat érkezett, ami nagyon sok. A népszerűbb állat kölyköknek, általában az állatkert szavazással döntik el a nevét. Ez így volt, Rezsővel, Samuval és most Bonifáccal. A szavazásra két hét volt augusztus 11-től, augusztus 23-ig. A 27 ezer…
Rezső első strandolásai
Rezső a nemrégiben született tapírkölyök egyre többet fürdik, anyukájával Sukival a medencében. Amikor Suki úgy dönt, hogy kijönnek, akkor általában egy rövid megmártózással kezdik. Rezső nevét a közönség döntötte el, a három előre kizsűrizett név közül. Most már egyre többet lehet látni őket, mivel Rezső egyre nagyobb és erősebb.
Szavazz a kispanda kölyök nevére
A budapesti állatkert a látogatók segítségét kérik a vörös panda kölyök neve kiválasztására. A három előre kizsűrizett név a Boldizsár, a Bonifác és a Baltazár. Szavazni a zoobudapest.com oldalon lehet. A kölyök egyre többet jön elő az odúból, de kell hozzá szerencse, hogy lehessen látni. Szavazni augusztus 23-ig lehet. Bendegúz és Aurora féltő gondoskodással figyelnek…
Kölyök a kispandáknál
Megszületett Aurora és Bendegúz első közös gyermekük. A jövevény kisfiú, ahogy megszületett az állatorvos egyből megvizsgálta. Kis szerencsével már lehet látni, ahogy kikukucskál az odúból. Bendegúz tavaly érkezett Budapestre és azóta nagyon jól elvan Aurorával. Most az állatkertben nem csak kispanda más néven vörösmacska medve kölyök látható, hanem a tapírkölyök Rezső vagy Samu a kiselefánt.
Bújócskázoo vörös rókák
A Xántus János ház mellett lakó vörös rókák csak nagy szerencsével láthatóak. Napközben a belső kifutón tartózkodnak, ami nem látogatható, ennek az az oka, hogy félnek az embertől. Budapesten egy róka testvérpár él, Miki és Muki. Megvan nekik a lehetőség, hogy ki-be járkáljanak, de mivel félnek az embertől ezért bent maradnak. Miki az idegesebb és…
Hada Szegeden vendégeskedik
Hamarosan Hada a másfél éves tapír kislány ideiglenes Szegedre költözik. Ennek az az oka, hogy Sukinak legyen elég teje, mivel még néha Hada is cumizik megszokásból. Amint Rezsőnek kicsit kevesebb tej kell, akkor Hadat ismét lehet látni Budapesten, ez kb. pár hónapot vesz igénybe. Egyébként Rezső egyre többször merészkedik elő Sukival, leginkább délutánonként.
Majdnem húsz fióka a flamingóknál
A budapesti állatkertben mostanában sok kisállat és fióka született. Ezen a héten eddig mindennap kelt ki flamingó fióka és mostanság elérték a fiókák a húsz fős légyszámot. Szerencsére az elmúlt hetekben megszületett Rezső a tapírbébi, ki keltek a koronás darvak, világra jött Samu a kis elefánt és még sok más kölyök.
Rezső lett a tapír kisfiú neve
Lezárult a szavazás és a befutó név a Rezső lett kétharmaddal. Több mint 30000 szavazat jött, ami nagyon sok. A szavazóknak köszönhetően Suki és Géza legfiatalabb gyermekét Rezsőnek hívják. Rezső és Suki egyenlőre nem nagyon merészkednek ki, reméljük ez hamarosan változni fog. Azonban Géza és Hada erőszeretettel jönnek elő. Rezsőnek köszönhetően a tapírcsalád négy főre…
Szavazz te is a tapír bébi nevére
Most is ahogy általában a budapesti állatkert a közönség segítségét kéri ahhoz, hogy mi legyen a kis tapír neve. A három választható név a Hektor, a Hernandez és a Rezső. Ha szeretnéd el dönteni, hogy hogy hívják a legfiatalabb lakót, szavazz a zoobudapest.com oldalon. Egyenlőre Suki nem nagyon hozza ki a fiát a “szülőszobából”, de…
Még több fióka Budapesten
A budapesti állatkertben szerencsére mostanában nagyon sok kis állat látott napvilágot. Nemrégiben kis koronás daruk keltek ki, egyébként a koronás daruknál rendszeresen szaporodnak itt. Ami nagyon jó a faj fenntartása miatt. Most is ahogy általában két fióka kelt ki, akiket már nagyon jól lehet látni.
Újabb kis tapír született
2021. június 28-án megszületett Hada kistestvére. Szerencsére már keddtől lehet látni Suki legfiatalabb gyermekét, ezért kis szerencsével lencsevégre is lehet kapni. A nemét még nem lehet tudni, mert még mindössze három napos. Szerencsére a Dél-Amerika kifutó feletti webkamera segítségével még nagyobb az esély, hogy láthassuk a jövevényt.
Óvoda a vízidisznóknál és a nagymaráknál
Szerencsére mostanában nagyon sok kisállat és fióka látott napvilágot Budapesten, például Samu a kiselefánt, a tíz vadkutya kölyök, a fekete hattyú fiókák, Móric és Buda, akik tavaly születtek de ők még kicsinek számítanak. Nem régiben vízidisznókölykök és nagymara kölykök is születtek. A nagymarák és a vízidisznók a Dél-Amerika kifutóban láthatóak a tapírokkal együtt.
Kölykök a prérikutyáknál
Az elmúlt időben sok kisállat látott napvilágot. Nem régiben rengeteg prérikutya kölyök született. A kicsiket csak mostantól lehet látni, mert az első hetet a földalatti üregben töltik. A prérikutya név kicsit megtévesztő lehet, de a kutyákhoz semmi közük sincs. A budapesti állatkertben szerencsére rendszeresen szaporodnak ezek az aranyos állatok.
Nagyon jó élmények az állatkertben
A budapesti állatkert idén is izgalmas programokkal várja a látogatókat. A programok között van a lepkekert nyitása, nyár végén az állatkert éjszaka és a gyerek nap alkalmából szervezett programok is közéjük tartozik. De a programok között természetesen ott vannak a szokásos látványos etetés és a tréningek.
Follow My Blog
Get new content delivered directly to your inbox.